Hírlevél 2016. november

2016. novemberi közlekedési korlátozások Magyarországon: a kamionstop, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárművek forgalomkorlátozása szombatonként 22:00 órától vasárnaponként 22:00 óráig tart. A tilalom alól 2016. november 4. és 2017. március 1. között mentesülnek az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.

Mint minden évben, úgy idén szeptemberben és októberben is – egészen november 3-ig – a kamionstop ŐSZI RENDJE az irányadó.
2016. november 4-től azonban már TÉLI REND szerint alakul a korlátozás: ez annyit tesz, hogy egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi közlekedési tilalom Magyarországon nem vonatkozik a legalább EURO 3-as környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra.


A kamionstop TÉLI RENDJE szerint

Nehéz tehergépjárművekkel tehát szeptemberben hazánk útjain közlekedni tilos a következő napokon:

  • 2016. október 29. (SZO) 22:00 órától » október 30. (V) 22:00 óráig
    (belföldi és nemzetközi forgalomban egyaránt tilalom)
  • 2016. november 1. (KE) 00:00 órától  »  22:00 óráig
    (belföldi és nemzetközi forgalomban egyaránt tilalom)
  • 2016. november 5. (SZO) 22:00 órától » november 6. (V) 22:00 óráig
    (az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)
  • 2016. november 12. (SZO) 22:00 órától » november 13. (V) 22:00 óráig
    (az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)
  • 2016. november 19. (SZO) 22:00 órától » november 20. (V) 22:00 óráig
    (az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)
  • 2016. november 26. (SZO) 22:00 órától » november 27. (V) 22:00 óráig
    (az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON
Novemberre a kivételek itthon nagy vonalakban a megszokottak. Habár volt kisebb jogszabályváltozás 2014 decemberének elején, azonban továbbra is mentességet élveznek az élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, valamint friss, nyers, nem fagyasztott, nem szárított, nem feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, gabonát stb. szállító — illetve ilyen szállítási cél érdekében a fel- és lerakóhely között, továbbá azok és a telephely viszonylatában üresen közlekedő — tehergépkocsik.

Ausztria: változások az útdíjrendszerben 2017. január 1-jétől

Ausztriában 2017. január 1-jétől emelkednek a megtett úttal arányos díjak a 3,5 tonna feletti járművek számára.
Az osztrák útdíjkezelő, az ASFINAG tájékoztatása szerint a jövő év első napjától a levegőszennyezés mellett a zajterhelést is érvényesítik az osztrák útdíjakban, a gépjármű EURO károsanyag-kibocsátás besorolásának függvényében. Az infrastrukturális alap-kilométerdíj tehát levegőszennyezési és zajterhelési pótdíjjal egészül ki, amelyet a gépjármű EURO-besorolása és a tengelyszáma szerint differenciálnak.

Az útdíjkezelőnél történő regisztrációban, az útdíjszámításban, illetve az elszámolásban azonban nem lesz változás.

Olaszország: kötelező regisztráció a nemzetközi hulladékszállításban

Az olasz Környezetvédelmi Minisztérium jóváhagyta a BGL, illetve az IRU kezdeményezése alapján javasolt jogszabály-módosítást, amely 2016. október 15-én lépett életbe. A jogszabály-módosítás következtében változik a külföldi fuvarozóknak az olasz Környezetvédelmi jegyzékbe történő felvétele, illetve a regisztrálásához szükséges eljárások.

A legfontosabb tudnivalók:

  1. A határon átnyúló, nemzetközi hulladékszállításhoz (6-os kategóriájú regisztráció) ezentúl nem kötelező a cégeknek olaszországi leányvállalatot alapítaniuk, ugyanis elegendő lesz egy hitelesített elektronikus e-mail cím (P.E.C. – Posta Electronica Certificata) is.
  2. A  fizetőképesség igazolására mostantól a tevékenységi engedélyt (EU licenc) is elfogadják.
  3. Eddig szükséges volt egy olasz egyetemen végzett, felelős személy bejelentése is. Ez az alábbiak szerint változott:
    a.) mostantól elfogadják a többi tagállam által kiadott diplomákat is,
    b.) illetve a vállalat jogi képviselője is elláthatja ezt a feladatot.

Fontos tudni, hogy azoknak is regisztrálniuk kell, akik korábban már regisztráltak, és már benne voltak a rendszerben. A hulladékszállításban résztvevő nemzetközi fuvarozónak a regisztrációra 120 nap áll rendelkezésre, azaz a határidő 2017. február 8.

Olaszország is szigorít: képviselet, szociális előírások, szankciók

Az   IRU információi szerint – az unió kiküldetési irányelvének nemzeti jogrendbe   történő átültetési kötelezettsége miatt – Olaszország szigorítja a külföldi   munkavállalók olaszországi munkavégzésének szabályait.
A módosítás érinti a közúti áru- és személyszállító vállalkozásokat is.

Az IRU titkársága újabb információkat közölt a 2016. évi 136. számú olasz rendelettel kapcsolatban, amely az Olaszországba irányuló kiküldetésekre vonatkozó szabályokat tartalmazza. A rendelet 2016. július 21-én lépett életbe és átülteti a 2014/67/EU végrehajtási irányelvet, melynek célja a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv (96/71/EK) végrehajtásának és gyakorlatban történő alkalmazásának „javítása”.

Ugyanakkor az olasz hatóságok még nem javasolják a végrehajtási rendelet közzétételét, tekintettel arra, hogy az olasz munkaügyi és közlekedési tárcák munkatársai még nem zárták le az egyeztetéseket, emiatt a mostani tájékoztató még számos, az alkalmazás szempontjából lényeges információt nem tartalmaz. A végleges verzió néhány héten belül készülhet el.

A kapott információ szerint, a rendelet hatásköre kiterjedhet a teljes közúti közlekedési szektorra, többek között a tranzitra is, továbbá rögzíti a foglalkoztatási feltételeket.

Foglalkoztatási feltételekre vonatkozik:

  • a maximális munkaidő és minimális pihenőidő;
  • a minimális fizetett éves szabadság;
  • a minimális bérszint, beleértve a túlóradíjakat;
  • a munkavállalók rendelkezésre bocsátásának feltételei;
  • a munkahelyi egészség és biztonság;
  • a védintézkedések meghatározott munkavállalói kategóriák számára (várandós nők, gyermekek és fiatalok);
  • a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód és egyéb megkülönböztetést tiltó rendelkezések.

A rendelet megszabja a kiszabható bírságok mértékét, abban az esetben, ha egy cég nem tartja be kiküldetésre vonatkozó előírásokat (5000 eurótól 50 000 euróig terjedhet a bírság mértéke).

További előírás, hogy 24 órával az olaszországi kiküldetések megkezdése előtt a cégeknek kötelező tájékoztatniuk erről az olasz Munkaügyi Minisztériumot. Amennyiben a bejelentett adatokban bármilyen változás következne be, arról 5 napon belül tájékoztatást kell küldeni az olasz minisztérium részére. A tájékoztatásnak az alábbi információkat kell tartalmaznia:

  • a kiküldő cég adatai;
  • a kiküldött munkavállalók adatai és pontos száma;
  • a kiküldetés kezdete, vége és időtartama;
  • a szolgáltatás nyújtásának helye;
  • a fogadó cég adatai;
  • a szolgáltatás típusa;
  • a cég kapcsolattartójának adatai;
  • a szociális partnerekkel folytatandó kapcsolattartásért felelős képviselő adatai;
  • a tevékenységi engedély száma.

A rendelet szerint a kiküldő munkáltatónak, a kiküldetés időtartamát követően további két évig meg kell őrizniük:

  • az olasz nyelvre lefordított munkaszerződéseket;
  • a fizetési igazolásokat;
  • a munkaidő-nyilvántartásokat;
  • a társadalombiztosítási kötelezettségek betartását igazoló dokumentumokat.

A fenti kötelezettségek megszegése esetén 500 eurótól 3000 euróig terjedő bírság szabható ki munkavállalónként.

A rendelet szerint – a francia előírásokhoz hasonlóan –a vállalkozásoknak ki kell jelölniük egy olaszországi címmel rendelkező képviselőt. Amennyiben erre nem kerül sor a kiszabható bírság összege 2000 eurótól 6000 euróig terjedhet.

A kiküldetés időtartamára ki kell jelölnie egy kapcsolattartó személyt is, aki szükség esetén személyesen találkozik az érintett szociális partnerekkel, amennyiben kollektív tárgyalásokra lenne szükség. Amennyiben a cég nem jelöl ki kapcsolattartó személyt, a kiszabható bírság mértéke 2000 eurótól 6000 euróig terjedhet.

Az újabb, a német és francia szabályokat követő olasz protekcionista intézkedések után az MKFE csalódottan látja, hogy a tavaszi – 14 ország IRU-tagegyesületének összefogásával megvalósult – demonstrációk eredménytelenek maradtak. Egyesületünk ezért minden lehetséges csatornán sürgeti az Európai Bizottságot, hogy ne késlekedjenek tovább, tegyenek lépéseket az egységes belső piac jövőjét veszélyeztető, protekcionista intézkedéseket bevezető tagállamokkal szemben. Az MKFE felszólítja az EB-t, hogy a közösségi jog őreként haladéktalanul vigyék az Európai Bíróság elé a szakmán belül (IRU) és a tagállamok között egyaránt jogi vitákat kiváltó „posting”-rendelkezések kérdéseit, illetve a nyugati minimálbér-ügyekben indított kötelezettségszegési eljárásokat!

E-útdíj MAGYARORSZÁGON  

2013. július 1-től működik a viszonylati jegy váltása és az OBU  fedélzeti egység értékesítése és regisztrálása a HU-GO rendszerben a határokon lévő IBUSZ Irodáinkban !

www.ibuszvam.hu

HU-GO angol és német nyelvű ügyfelei 08.00 és 16.00 óra között hívhatják a call centert.

06-40-40-50-60

(helyi tarifával hívható Magyarországról

+36-36-587-500
(külföldről normál díjszabás szerint hívható)

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

IBUSZ Vámügynökség

www.ibuszvam.hu

Kategória: Magyar